valamit vártál olyan régen már
a vágy üres köröket futott le benned
annyira tudtad, mi ez az erzes
álmaid ezreit élted le benne
a szél ahogy emelne újra meg újra
a szárnyaid nélkul az éjszakában
a nő aki teljesen pontosan ő
hol vagy hol vagy mondd már várlak

a szó ahogy hull le az éjszakában
csapdába esett bennem a magány
hideg a csend olyan messze a válasz
álmokba ugrok a hangod után
évszakok múlnak forog a kerék
magamba nézek hogy élek e még
az illatod érzem hogy estére így
egy kicsit megint feltámadj bennem

valaki volt már arra
olyan kozel kerültünk az éghez
egymásba égve a zihálásban
ne mozdulj most kérlek
harmatot szital a hűlő levegő
ott vagyunk ketten egymásban lebegő
remegve ritkuló álomba révedő
reszketve izzó fáradt utazó

hajnal szirmai a hajadba fűzve
létezel bennem a parázs a tűzben
simulsz hozzám egyre mélyebbre bújva
ölellek óvva így indulunk útnak
szorítalak így a semmi ágán
valahol kívül fázik az élet
körben ez a puha bársony sötét
ez most a kút az éltető vízzel

valaki volt már arra
olyan kozel kerültünk az éghez
egymásba égve a zihálásban
ne mozdulj most kérlek
harmatot szital a hűlő levegő
ott vagyunk ketten egymásban lebegő
remegve ritkuló álomba révedő
reszketve izzó fáradt utazó

hallgatjuk ahogy szunnyad a szó
kettőnk között alszik az élet
szenderszárnyon suhanó sötét
vibráló ívekkel ír nekem téged
égő szemmel a láz ahogy éget
lélegzet párája követel téged
holdig halkuló sóhajok után
az őrület határán zuhanok érted

valaki volt már arra
olyan kozel kerültünk az éghez
egymásba égve a zihálásban
ne mozdulj most kérlek
harmatot szital a hűlő levegő
ott vagyunk ketten egymásban lebegő
remegve ritkuló álomba révedő
reszketve izzó fáradt utazó

körben a zuhanás rugdosó emlék
kék idegenben a lüktető nemlét
a szomjúság csak a harmat után
a színekbe vérzett utolsó sugár
idegekbe tépve a halott madarak
elmúlt repülése ismeri szavadat
tágra nyílt szemmel a szél ahogy tépett
valahol az isten majd igy talál téged

bán andrás