Bán András (éjszárny zöldi)
 - a csend és a fû

ennyit ér egy élet
maradsz léptekben rezgõ inger
néma rianásokban emlék
mikor semmi sincsen
az már nem lét

ennyit érsz és érek
- két élet helyett libbenõ árny -
szemeid szikrák, csillagok-éjszaka benne
zuhanásba fordult sima szárny
levegõörvény hûvös csendje

ennyit érek. álom cseppekben.
a vágy követel és hív
ami él még: megremeg
magány ez, vagy más kín
volt, most elmegyek

áttetszõ foszlányokban úszom
nekem ennyit ér az est
hideg arcom haldoklik az úton
lehullt szirmai közt szárad a test

csillagokban hajladozó alakok
ahogyan megfeszül és tûnik a lélek
én ez és így vagyok
én ennyit érek

hullámokban fut és ír a toll
a sorokban itt vagyok veled
szavak közé fûzve valahol
keresem szomorú szívedet

ez a csend és a fû
ölelõ-összekapaszkodó karcsú indák
neked álmodom ezt a verset
kedves-ismerõs keserûség jár úgy át
mint gyöngyvirágillat öreg kertet

féltve-vigyázva nyúlok feléd
túl az idõn, a világ keretén
sámán drogcsigázott tudata isteneiért
érezlek a füst vázlataiban
és nem tudok sírni, pedig volna miért
.
ennyit ér egy élet
néma rianásokban emlék
a csend és a fû
akár a nemlét